Rendszerüzenet

TÉT - Tanulunk egy ÉleTen át Hajdúszoboszlón



A kedvezményezett neve: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
A projekt címe: TÉT - Tanulunk egy ÉleTen át Hajdúszoboszlón!
A szerződött támogatás összege: 31 903 327 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt tartalmának bemutatása:
Az EFOP-3.7.3-16-2017-00009 azonosítószámú, TÉT - Tanulunk egy ÉleTen át Hajdúszoboszlón! című projektünk célja, hogy a meglévő és folyamatosan bővülő tárgyi, személyi, anyagi feltételek biztosításával, továbbá a magas színvonalú, változatos, az igényfelmérésekhez igazodó szolgáltatások, tevékenységek, tanulási tartalmak kialakításával és a meglévők továbbfejlesztésével a városunk és a környező települések minél több köznevelésben részt nem vevő fiataljai és felnőtt lakói számára tegyük lehetővé és vonzóvá az egész életen át tartó tanulásba történő bekapcsolódást.
A 2018. január 1. – 2019. december 31-e között megvalósuló, a kompetenciafejlesztést a középpontba állító projektünk TÉT-je nem kevesebb, mint hogy a szolgáltatásainkkal és tevékenységeinkkel hozzá tudunk-e járulni ezeknek a célkitűzéseknek az eléréséhez, tudjuk-e lakosság tanulási aktivitását fokozni személyes, állampolgári, társadalmi és/vagy foglalkoztatási érdekeknek megfelelve. Tervezetünk e célok gyakorlati megvalósításához járul hozzá: olyan képzési és önképzési, valamint tudásátadási formák megvalósítását tervezzük az élethosszig tartó tanulás és az andragógia eszközeinek alkalmazásával, amely nem jár bizonyítvány, tanúsítvány stb. megszerzésével. A tudástartalmakat a helyzetelemzés (dokumentumelemzés, kérdőívek kitöltetése, elemzése) tapasztalatai alapján választottuk ki, a formákat pedig az adott tartalomátadást - nézetünk szerint - leginkább szolgálók közül.
A megvalósítás 24 hónapjában összesen hét tanulási formát – havi és heti szakkör, tanfolyam, műhelyfoglalkozás, foglalkozássorozat, kompetenciafejlesztő szaktábor, művészeti és alkotócsoport), terveztünk a tizenhét féle kompetenciafejlesztő tanulási programhoz, huszonöt csoportban, a célcsoportból 279 főt bevonva. A hátrányos helyzetűek száma meghaladja az 50%-ot; min. 15 munkanélküli embert meggyőzünk a bekapcsolódás hasznáról, továbbá legalább 30 inaktív, képzésben részt nem vevő személyt nyerjünk meg a csatlakozásra. Mindezzel generálni kívánjuk a formális oktatásba való bekapcsolódásukat is. A tevékenységeket ütemterv alapján végezzük, figyelve arra, hogy a számszerűsíthető eredményeket a három mérföldkő végére (2018. augusztus 31., 2019. április 30., és 2019. december 31.) maradéktalanul elérjük.
Két tanulási program a Szülői mesterség és az Irodalmi lépegető a projekt egészében tart és 12 hónap után egyszer ismétlődik. Tizenegy tanulási programot egy-egy csoportban 12-12 hónapig sajátíthatnak el a résztvevők. Ezek: Foltvarrástól a Quiltig, Angolra hangolva, Világkóstoló”- Hungarikumok világörökségek; Aktív civilek, Borkultúra Magyarországon, Ezerarcú természet; Citera szakkör és kosárfonás; Aktív időskor; DIY! Csináld magad! és tűzzománc. Két tanulási program 6-6 hónapig tart és négyszer ismétlődik. Ezek: Számítógépes és internetes alapismeretek és az Ismerd meg Önmagadat foglalkozássorozat. Az Olvasótábor és a Kulturális örökségmenedzsment kompetenciafejlesztő szaktábor 5-5 napig tart.
Programjaink között fele-fele arányban találhatók meg a kérdőíves felmérés igényein is alapuló új tevékenységek, szolgáltatások, illetve a tartalmi-módszertani tekintetben is megújított, a célcsoport által már ismert és jól hasznosítható meglévő programok. Figyeltünk arra, hogy e projekt keretében kifejlesztett tartalmak hosszú távon is hasznosíthatók legyenek, és be tudjuk építeni intézményünk tevékenységébe. A tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állnak, néhány eszköz beszerzésére azonban szükség van a feltételek teljes körűvé tételéhez. Felelősséggel vállaljuk, hogy a rendelkezésre álló és a kialakítandó szakmai megvalósítói kör mind létszám, mind szakmai képzettség és szakmai tapasztalatok alapján biztosítani tudja a projekt szakmai működtetését, a célcsoporttal való kapcsolattartást és a pénzügyi elszámolások elvégzését. A megvalósítás esetleges kockázatait feltártuk, és megterveztük azok kezelésének módját is. A projektünk céljai, rövid- és hosszú távú hatásai nem csak a meghatározott jogszabályok előírásaihoz és elvárásaihoz illeszkednek, hanem ráépülnek az előző projektjeink eredményére, és továbbfejlesztik azokat. A fenntarthatóság követelményeinek eleget teszünk, csakúgy, mint ahogy megfelelünk a nyilvánossági előírásoknak, és gondoskodunk esélyegyenlőségi és környezetvédelmi szempontok érvényesítéséről. Gondoskodtunk arról, hogy projekthez szükséges emberi és egyéb erőforrások a fenntartási időszakban is rendelkezésre álljanak; fejlesztésünket úgy végezzük, hogy azok eredményei ez időszakban is éreztessék hatásukat. Ennek megfelelően terveztük meg a fenntartási időszak tevékenységi formáit és a tanulási programját is. Költségvetésünk belső arányait úgy igazítottuk, hogy biztosítsa a tevékenységek maradéktalan és eredményes megvalósítását. Költséghatékony tervezésünk lehetővé teszi, hogy az igényelt támogatásból – átlag 115 e Ft/résztvevő költségből – cél szerint tudjuk megvalósítani kompetenciafejlesztő programunkat, mely illeszkedik városunk és intézményünk stratégiai célkitűzéseihez.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019. december 31.
A projekt azonosító száma: EFOP-3.7.3-16-2016-00009.