Telephelyek

Művelődési központ

A művelődési központ alapterülete 1.614m2; ebből kb. 450m2 a könyvtár. A földszinten található a Hajdúszoboszló című városi lap szerkesztősége; a Szoboszlói Galéria kiállítóterem; a könyvtár Hírlapolvasó részlege és az internetszoba; illetve a többfunkciós díszterem. Itt találjuk a Centrum könyvesboltot, mely bérleményként működik. Az első emeleten kapott helyet a díszterem karzatja, egy 55 fős előadó terem, és a könyvtár felnőttrészlege. Itt találjuk az intézmény irodáit is. A második emeleten két előadói helyiség, valamint egy képzőművészeti műhely található, illetve itt látogatható a gyermekkönyvtár.
Az intézményben több alkalommal került sor kisebb-nagyobb felújításra, korszerűsítésre. A legjelentősebbeket 1979-ben és 1984-ben végezték, a legutóbbi külső festésre 1998-ban került sor és 2004-ben adták át a felújított dísztermet.
Cím: Szilfákalja 2.

 

Ifjúsági Ház

A Gyermek- és Ifjúsági Ház 1953-ban nyitotta meg kapuit, az épület évei számát tekintve viszont lényegesen idősebb annál. Az épület jellegéből adódóan elsősorban a gyermek- és ifjúsági korosztály számára nyújt kiscsoportos foglalkozásokra lehetőséget. Jelenleg főképp művészeti csoportoknak és szakköri foglalkozásoknak ad otthont az épület.
Cím: Gönczy Pál u.

 

Szabadtéri színpad

A városi strand főbejárati kupolája mellett található a Szabadtéri színpad, mely az igényes térzenének, koncerteknek, utcai produkcióknak, színielőadásoknak és egyéb rendezvényeknek ad otthont. Változatos programok helyszíne tavasztól őszig.
Cím: József Attila u. 2.